2024 december12345678910111213141516171819202122232425262728293031
Megemlékezés Papp Lászlóról

„A szorító királya, a balkezes démon!” Így emlegette a sportvilág a háromszoros olimpiai bajnok, profi Európa-bajnok, Papp Lászlót, aki húsz éve hagyott itt minket, s emelkedett fel, lépett be az égi-mennyei ringbe. Az évforduló alkalmából az életét, eredményeit, pályafutását bemutató időszaki kiállítás nyílt a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban, amely az év végéig tekinthető meg. A legendás sportember nevét viselő Budapest Sportaréna előtt jelentették be, hogy a New School Promotion egy-egy Toyota Yaris gépkocsit adott át használatra, annak a két ökölvívónak, Hámori Lucának és Kovács Richárdnak, akik már elnyerték-megszerezték a párizsi olimpián való résztvételt. Ezt követően az Aréna multitermében emlékeztek meg a legendás bajnokról-emberről egykori sporttársai, barátai, tisztelői. A rangos és elismert személyiségek között olyanok is helyet foglaltak, mint például Kovács „Kokó” István, aztán hajdani tanítványa, Gedó György, valamint Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója, elnöke. Ifjabb Papp László arról a reményéről szólt, hogy minden vendég „felemelt lélekkel és érzelmekkel teli szívvel” távozik e nemes és megható eseményről, Birinyi József, a Hungarikum Szövetség elnöke pedig meggyőződéssel tett hitet amellett, hogy Papp László igazi hungarikum. A Budavári Kamarazenekar által előadott, a zenetörténet különlegességeivel dúsan kitöltött estén, az is kiderült, hogyan vélekedett, mit gondolt Arnold Schwarzenegger és Jean-Paul Belmondo a „Görbe” becenevet kapott világhírű ökölvívóról. Schwarzenegger édesanyja, látva fia felkészülését a bodybuilding világbajnokságra, az alábbi tanácsot adta a fiatal bajnokjelöltnek: „Ne mindig csak a súlyokat emelgesd, hanem fát is vágj, ahogy azt a magyar hivatásos Európa-bajnok, Papp László is tette!” A francia filmszár, Belmondo a következőképpen nyilatkozott a bokszvilág úriemberéről (a nemzetközi sajtó által gyakran használt jelző Papp Lászlóval kapcsolatban): „Kivételes ember, fantasztikus egyéniség, zseniális ökölvívó, aki egy egész korszak meghatározó alakja volt, profi világbajnok lehetett volna.”      

Tovább
Kapunyitások

A következő események várható kapunyitási időpontjai:

 

 

 

 

 

 

2024.07.30 Lenny Kravitz: 18:30

 

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy ezek az időpontok tájékoztató jellegűek, a szervező fenntartja a változtatás jogát!

Tovább
Évfordulós megemlékezés

A Papp László Budapest Sportaréna névadójának, a háromszoros olimpiai bajnok Papp László halálának 15. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezés során az Arénát üzemeltető Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft. munkatársai nevében  Szloboda Gyula ügyvezető és Lak Tibor cégvezető koszorút helyezett el  névadónk emlékszobránál.

Tovább
Papp László szobrának felszentelése

A Papp László Budapest Sportarénát üzemeletető Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft. nevében Szloboda Gyula ügyvezető és Dr. Vágány Melinda vett részt az eseményen.

 

 

Tovább